Johnny G. - Bajor Imre
25 évesen hagyta el Magyarországot, hogy Amerikában folytassa rock-karrierjét. Itthon valaha ünnepelt sztár volt, számos lemez, sláger fűződött Johnny G., a Szuperbojz együttes frontemberének nevéhez. Amerikában azonban semmi nem úgy sikerült, ahogy elképzelték. Johnny G. hosszú fürtjei kikoptak, erős depresszió gyötri, küzd az alkohollal, a rock kultúra alsó közép kategóriájú kispuskájának csúfolják. Megözvegyült, anyagi helyzete is elkeserítő, ezért Judit lánya ösztönzésére úgy dönt, hogy visszatér Magyarországra. Itt kezdődik a film.
Judit - Kerekes Vica
Judit pontosan az ellentétje édesapjának. Határozott, intelligens, komolyzenét is kedvelő fiatal lány, aki nem akarja apját egyedül hagyni rossz állapotában. Nagyon szereti Johnny-t, de állandó köztük a konfliktus, kicsit úgy élnek együtt mint házsártos férj és feleség. Amikor hazajönnek, Judit beveti minden női báját, hogy menedzsert találjon apjának. Megismeri a fiatal és sármos Misit a sofőrből lett zenei menedzsert. Együtt próbálják híres sztárként eladni Johnny G-t a nagyhatalmú Lapostyán producer (Szabó Győző) által vezetett zenemű kiadónak, de ebből csak bonyodalmak lesznek.
Béla - Gesztesi Károly
Egy veterán rockbandát vezet, amikor Misi és Judit megtalálják egy menő rockkocsma pincehelyiségében. Ő hamarabb hazatelepült Amerikából, mint Johnny, mert a zenekar tagjai között erős feszültség alakult ki. Amikor Judit a pénzes új zenei producer terveit feltárja, elhatározza, hogy segít felkutatni a Szuperbojz együttes tagjait és Judittal közösen ráveszik őket, hogy álljon újra össze az együttes.
Misi - Kolovratnik Krisztán
Misi fiatal rockmenedzser, Lala (Rudolf Péter) sofőrje, mindenese. Egy tanyáról költözött Budapestre. Óriási lelkesedéssel vág bele a rock szakmába, de munkája leginkább a hakni szállítás, Lala kutyájának sétáltatása, kiábrándító disco szervezések sora. Gyakran Andit (Stefanovics Angéla), a szexis play-back „istennőt” fuvarozza, disco hakniról disco haknira, aki többször is felkínálkozik neki. Egy hajnalig tartó, alkoholgőzbe fulladt koncert után váratlanul éri Judit telefonhívása. Misi nem tud ellenállni a kísértésnek, hogy Lala „társaként” mutatkozzon be. Szinte első pillantásra beleszeret Juditba. Megismerkedésükkor hazug helyzet alakul ki, ami eleinte kellemetlen számára, de aztán belejön és egyre inkább arra törekszik, hogy fiatal kora ellenére hihetetlen rockpotentát szerepében tündököljön. Úgy érzi ezzel imponál Juditnak. Nem tudja, hogy a lány is csak szerepet játszik, hogy apjának segítsen. Misi egyre mélyebbre kerül a hazugságspirálba, szédíti Juditot, amivel csak tudja, elhalmozza luxus főnöke amúgyis megcsappant számlájáról. Mindent megtenne a lányért, amit Judit kicsit ki is használ, játszik vele, mint macska az egérrel.
Guszti - Kállóy Molnár Péter
Egy kis falu polgármestere lett. Épp beszédet mond a falu négyszáz éves évfordulójának ünnepségén, amikor Judit, Misi és Béla megtalálják. Váratlan megérkezésük alaposan megzavarja a helyieket. Gusztival felidéznek egy régi közös élményt, amikor Chicagoban hasonlóan vertek szét egy ünnepséget.
Róka - Mucsi Zoltán
Feng shui szakértő lett és meleg. Zenei pályáját ő is feladta, egy modern villában él együtt párjával. Hosszú évek után itt talál egymásra a három volt rock zenész. Judit terve sikerül: újra összeáll a zenekar.
Lala - Rudolf Péter
Picit zavaros fickó. Egyszerre a kor gyermeke, producer, a maga pörgésével, szinte kötelező felületességével, ahogy kezeli az embereket. A látszólag jól működő pökhendiségével irányítja maga körül a dolgokat. Közben mégiscsak vágyik valamire, ami szemlátomást nem ez a világ.
Andi - Stefanovics Angéla
Andika egy fiatal énekesnő, akinek nagyon nagy szíve van és nagyon sok férfi fér bele. Valójában a Rudolf Péter által játszott Lala barátnője, de vannak még fűszeres pillanatai.